XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. január 24., kedd

Január 24.



Jer 2,1-5.31-33a               (A magunk útján járunk, amikor szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)
Így szólt hozzám az Úr: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában, azon a földön, amelyen nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát, Jákob háza, és Izrael házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony? Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel!

Talán találkoztunk már frissen megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire lángol a szívük. Nagyon komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor azonban egy bizonyos idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy, mint egy szerelmespárnál, akikben alig marad valami a nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez így? És mindig így kell történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén tartozik ez a szomorú valóság. Jeremiás próféta könyvének második fejezete pont arról szól, hogyan ment tönkre Isten és Izrael kezdeti szeretete. Isten prófétája által emlékezteti Izraelt első lelkesedésére, szeretetére. Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy tűnik, mintha Isten maga is meglepődne Izrael későbbi magatartásán. Nem érti meg igazán népe visszautasítást. Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan feledkezhet el Izrael szabadítójáról, arról, aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az Úr tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más hatalmak, hogy szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott volna neki százszorosan? Milyen jól tudod utadat, amikor szerelmet keresel! Szomorú, de igaz, hogy Izrael felcserélte Isten szeretetét más szerelem ajánlataival, saját készítésű bálványokkal, más védő hatalmakkal. Újra meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet Isten szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest jelentéktelen dologgal felcserélni? Hogyan lehet más dolog jobb, mint Isten szeretete? Sajnálatos módon ez a mi életünkben is gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan ápoljuk nap mint nap ezt a kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e kapcsolat, kérdés, hogy mennyire leszünk képesek ellenállni a szerelmi ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven felkínál nekünk. Fontoljuk meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki iránta való szeretetünk lángolása.
Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre kelteni Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon szeretete, jósága, gondoskodása.