Jer 2,1-5.31-33a (A magunk útján járunk,
amikor szeretetet keresünk? Vagy milyen utakon?)
Így szólt hozzám az Úr: Menj, és kiáltsd Jeruzsálem
fülébe: Ezt mondja az Úr: Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed
idejének szeretetére. Hogy követtél akkor a pusztában, azon a földön, amelyen
nem szoktak vetni! Izrael akkor az Úr szent tulajdona volt, az ő aratásának
első termése. Azok, akik enni próbáltak belőle, mind megbűnhődtek, bajok
szakadtak rájuk - mondja az Úr. Halljátok az Úr szavát, Jákob háza, és Izrael
házának minden nemzetsége! Ezt mondja az Úr: Mi kivetnivalót találtak bennem
atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így
maguk is semmivé lettek. Micsoda nemzetség vagytok! Figyeljetek csak az Úr
szavára: hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta, vagy mint a sötétség
földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk, nem térünk többé hozzád
vissza”. Vajon elfeledkezhet-e a lány ékszeréről, és övéről a menyasszony?
Népem mégis megfeledkezett rólam, már számtalan napja. Milyen jól tudod utadat,
amikor szerelmet keresel!
Talán
találkoztunk már frissen megtért keresztényekkel. Milyen lelkesek, mennyire
lángol a szívük. Nagyon komolyan vesznek részt minden lelki programban. Sokszor
azonban egy bizonyos idő után csökken a lelkesedésük, buzgóságuk, úgy, mint egy szerelmespárnál, akikben alig marad valami a
nagy szerelemből bizonyos idő után. Miért van ez így? És mindig így kell
történnie? Az Izraeli nép történetéhez szintén tartozik ez a szomorú valóság.
Jeremiás próféta könyvének második fejezete pont arról szól, hogyan ment tönkre
Isten és Izrael kezdeti szeretete. Isten prófétája által emlékezteti Izraelt
első lelkesedésére, szeretetére. Még emlékszem ifjúkorod hűségére, és jegyességed idejének szeretetére. Úgy tűnik, mintha Isten maga is meglepődne Izrael későbbi magatartásán.
Nem érti meg igazán népe visszautasítást. Mi
kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Hát olyan voltam én Izraelnek, mint a puszta,
vagy mint a sötétség földje? Miért mondja hát népem: „A magunk útján járunk,
nem térünk többé hozzád vissza”. Hogyan feledkezhet el Izrael
szabadítójáról, arról, aki a létet adta neki, valamint minden jóról, amit az Úr
tett velük? Vajon mit adnak neki a hamis bálványok, más hatalmak, hogy
szerelmesként utánuk fut? Mit kap tőlük, amit Isten nem adott volna neki
százszorosan? Milyen jól tudod utadat,
amikor szerelmet keresel! Szomorú, de igaz, hogy Izrael felcserélte Isten
szeretetét más szerelem ajánlataival, saját készítésű bálványokkal, más védő
hatalmakkal. Újra meg kell kérdeznünk, hogy miért? Hogyan lehet Isten
szeretetét, a szeretet szeretetét, egy ehhez képest jelentéktelen dologgal
felcserélni? Hogyan lehet más dolog jobb, mint Isten szeretete? Sajnálatos
módon ez a mi életünkben is gyakran megtörténik. Az Istennel való kapcsolatunk
minőségétől függ, hogy mennyire élő és hogyan ápoljuk nap mint nap ezt a
kapcsolatot. Ha engedjük, hogy kihűljön e kapcsolat, kérdés, hogy mennyire
leszünk képesek ellenállni a szerelmi ajánlatoknak, amelyet a világ oly bőven
felkínál nekünk. Fontoljuk meg, hogyan ápolhatnánk jobban az Istennel való
kapcsolatunkat, hogy sohase aludjon ki iránta való szeretetünk lángolása.
Feladat a mai napra: Azon gondolkodok, hogyan tudnám ma életre
kelteni Istennel való kapcsolatomat, hogy számomra élő tapasztalattá váljon
szeretete, jósága, gondoskodása.