Préd 2,12.22-26; 4,7-10 (nézelődtem, és
megpillantottam az emberi életet)
Akkor
áttértem arra, hogy szemléljem a bölcsességet, s az esztelenséget és a
balgaságot. »Mit tesz az ember« – kérdeztem -. … Igen, mije marad az embernek
minden fáradozásából és törekvéséből, amivel emésztette magát életében?
Valóban: minden napja csupa szenvedés és minden tevékenység csupa bosszúság.
Szíve még éjjel sem tud megnyugodni. Ez is hiábavalóság! Nem tehet jobbat az
ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában. Mert beláttam, hogy
ez az Isten kezéből jön. Mert az öröm is, a gond is Istentől van. Igen, annak,
aki kedves előtte, bölcsességet, tudást és örömet ad; a bűnösnek meg a
gyötrelmet adja, hogy gyűjtsön és halmozzon, hogy aztán olyannak adja, aki
tetszik Istennek. Ez is hiábavalóság és szélkergetés!
Tovább
nézelődtem, és megpillantottam még egy hiábavalóságot a nap alatt: ez a
magányos. Nincs senkije, sem fia, sem testvére; mégsem ismer megállást a
munkában, és sose lakik jól a szeme a gazdagsággal. De hát miért is töröm akkor
magamat, és miért vonom meg magamtól, ami jó? Ez is hiábavalóság és iszonyú
gyötrelem! Jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk
meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat fölsegítheti. De jaj a
magányosnak: ha elesik, nincs senki, aki fölsegítené!
A Prédikátor
könyvének írója szemléli, figyeli, nézi az ember életét, hogy mit tesznek a
körülötte lévő emberek, hogyan élnek. Ebből vonja
majd le következtetéseit. A
mai imádságban mi is szánjunk időt arra, hogy szemléljük az életet, saját
életünket és az emberek életét, azoknak az életét, akik velünk és körülöttünk
élnek. Vagy azok életét, akikkel a médiák által találkozunk és szembesülünk.
Mit látunk? Mit veszünk észre? Miről szól, milyen életről szól? A prédikátor,
aki a Kr. e. 3 század közepén írta könyvét, megfigyelése után úgy véli, hogy az
emberi dolgok hiúságról szólnak. Minden csalóka: a tudomány, a gazdagság, a
szerelem, sőt, maga az élet is. Az élet nem más, mint össze nem függő tettek
sorozata, amelynek nincs értéke, az öregkorral és a halállal fejeződik be,
amely egyformán elviszi a bölcset és a bolondot, a gazdagot és a szegényt, az
állatot és az embert is. A Prédikátor könyvének szerzője anélkül tekint a
túlvilág lehetőségére, hogy hinne az örök életben. Ezért javasolja, hogy éljük
végig az élet jó óráit: „Nem tehet jobbat
az ember, mint hogy egyék, igyék és kedvét lelje a munkájában.” Hasonló
következtetésre kell jutnunk Szent Pál szerint akkor, ha nem hiszünk Krisztus
és a halottak feltámadásában: „Ha a
halottak nem támadnak fel, akkor „együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”
(1Kor 15,32). Szemlélhetjük az életet az emberek élete szerint, azonban hit
nélkül nem biztos, hogy felfedeznénk és megértenénk annak teljes értelmét. Ha a
keresztény hit szemével, Isten szemével tekintünk az emberi életre,
megtalálhatjuk az élet értelmét abban is, amiről a prédikátor mondja: az ember minden napja csupa szenvedés és minden
tevékenység csupa bosszúság.” Adja meg nekünk Isten a kegyelmet, hogy egyre
jobban az Ő szemével lássuk életünket, és tudjunk különbséget tenni aközött,
ami életünkben igazán fontos, értékes, és ami csupán hiábavalóság és szélkergetés!
Feladat a mai napra: Arra figyelek, hogyan tudom elfogadni
azt, amit ma élek: az örömöt, a gondot, a fáradozást, a megnyugvást. Mindenért
tudok hálát adni? Vajon belátom, hogy mindez az Isten kezéből jön?