Mt 27,26-31
Akkor szabadon bocsátotta
Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék
keresztre. A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s
odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíborszínű
köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig
nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy,
zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat s verték a fejét. Miután
így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját.
Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.
A mai idézetben a fájdalmak férfiát szemlélhetjük,
aki tudta, mi a szenvedés. A pretóriumban Pilátus halálra ítélte Jézust. De
nem elég, hogy keresztre feszítik, hanem előtte még alaposan megostorozták,
megkínozták, csúfot űztek belőle. A fönti jelenetben mintha a Sátán pofája
rajzolódna le előttünk, aki kuncogva örül annak, hogy az Isten fia végre a
hatalmába került, és most ő uralkodhat fölötte, kénye kedve szerint
összetörheti, összezúzhatja, csúfot űzhet belőle, véget vethet neki. Mintha
végre Istennek vethetne véget. Amint az ember partner tud lenni Isten jóságának
végtelen kreativitásában, úgy a Sátán partnere is tud lenni a gonoszságban.
Milyen megdöbbentő, hogy mind a mai napig kegyetlenebbnél kegyetlenebb
bánásmódokról lehet hallani a hírekben, ahol látszik, hogy az ember eszeveszett
gonoszsága szinte kimeríthetetlen. Jézus mély gyötrelmeket szenvedett: megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem
nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány
elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. (Iz 53,7)
Milyen számunkra
elviselni a testi/lelki fájdalmakat? Az ember durva bánásmódja mély sebeket tud
ejteni a másikban. És talán a legmélyebb sebek nem is annyira a testi
fájdalmak, hanem amit a lelkünkben okoznak: a megalázottság, az leértékeltség,
a összetörtség érzése. Sokszor nagyon nehéz túltennünk magunkat ezeken a
sebeken, megbocsátani a másiknak, mert személyes, tudatos sértésnek vesszük. De
tekintsünk újból Jézusra. Jézus elviselte. Tudta, hogy nincsen értelme a
veszekedésnek, a védekezésnek. De nem reményvesztett rezignáció ez! Jézusban
lerajzolódik előttünk a szabad ember. Ha esetleg személyes sértésnek is szánták
bántalmazásaikat, de ő nem annak vette. Jól tudta, hogy nem tudják, mit
tesznek. Nem félt tőlük, mert bár a testét megölhetik, de a lelkét nem tudják
megölni (vö. Mt 10,28). Tudta, hogy élete el van rejtve a Mennyei Atya tenyerében,
és nincs mitől félnie. Ezért a szenvedő Jézusban az imádkozót is szemlélhetjük,
akiben a korbácsütések, gúnyolódások közepette is ez a kérés fordulhatott meg
folyamatosan a szívében: „Atyám, bocsáss meg
nekik, hisz nem tudják, mit tesznek.” (Lk 23,34).
Feladat a mai napra: Csatlakozzunk mi is Jézus
imájához. Imádkozzunk azokért, akikkel
találkozunk, különösképpen, ha nehéz kapcsolat alakulna ki valakivel. Nem
veszem személyes sértésnek, hanem én is kérem: Atyám, bocsáss meg nekik,....