XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. március 26., vasárnap

Március 26.



Jn 16,12-20
Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek. Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek. Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok.” A taníványok közül néhányan elkezdtek tanakodni: „Mit akarhat ezzel mondani: Rövid idő, s már nem láttok, ismét rövid idő, és viszontláttok? És hogy: az Atyához megyek?” Jézus észrevette, hogy meg akarják tőle kérdezni, azért így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ti sírtok majd és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Szomorkodtok, de szomorúságotok örömre változik. Az asszony is szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé a gyötrelmeire. Így most ti is szomorúak vagytok. De viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki.

Jézus felkészítette tanítványait távozására. Tudta, hogy az embernek mennyire nehéz, feldolgoznia, szívében megélnie egy hirtelen távozást. Bár a tanítványok sem kerülhették el a búcsú óráját, de arra felkészülve, mégis más módon élhették azt meg. Jézus távollétekor, szavára visszaemlékezhettek tanítványai: „Rövid idő s már nem láttok, ismét rövid idő s viszontláttok.” Jézus vigasztaló szavakat mond azokra az esetekre is, amikor tanítványai majd nem találnak teljes megértést, elfogadást a világ részéről. Nem Jézus távozása itt az utolsó szó, hanem a viszontlátásé; nem a szomorúságé hanem az örömé. Tapasztaljuk, hogy az elbúcsúzás a mi életünkhöz is elkerülhetetlenül hozzátartozik. Hogyan éljük meg? Milyen reménnyel? Milyen választ találunk rá a mai idézetben? Jézus nagyon megértően bánik tanítványaival. Tudja mit, mennyit képesek elfogadni vagy mire van éppen szükségük. Nem követel túl sokat tőlük: „Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek”. Először meg kell erősödniük hitükben, ami a Szentlélek kiáradása által történik majd meg. „Az Igazság Lelke majd elvezet benneteket a teljes igazságra.” Olykor mi is azt szeretnénk, hogy Jézus vagy a Szentlélek egyszerre mindent megmagyarázzon nekünk. Talán éppen azért nem teszi ezt meg, mert mi sem vagyunk elég erősek, nekünk is növekednünk kell még bensőleg. De ha nyitott és készséges szívvel fogadjuk a Szentlélek vezetését, akkor nekünk is mindent el fog mondani, minket is elvezet a teljes igazságra. Minden, amit a Szentlélek hirdet, az Jézus igazsága is, és ezáltal Őt dicsőíti meg. Jézus szavai visszatükrözik azt az egységet, amely közte és a Szentlélek között fennáll.

Feladat a mai napra: Jézus megígéri a tanítványoknak, hogy viszont fogják látni őt és „akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki”. Tapasztaltunk mi is már ilyen marandó örömet? Kérjük Jézustól – akár már sokadszorra - ezt a kegyelmet!