XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. április 25., kedd

Április 25.



Mk 16,15-20     (A feltámadt Jézus jelenléte életünkben)
Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek! Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.” Az Úr Jézus, miután ezeket elmondta nekik, felvétetett a mennybe, és helyet foglalt az Isten jobbján. Ők pedig elmentek, és mindenütt hirdették az evangéliumot. Az Úr együtt munkálkodott velük, és az igehirdetést megerősítette a jelek által, amelyek kísérték őket.

Feltámadása után Jézus megjelent az apostoloknak, és egy életre szóló, az örök életet célba vevő, az egész világ sorsát meghatározó programot, küldetést bízott rájuk. A küldetésük teljesítéséhez a Szentlelket kapták, és annak ígéretét, hogy együtt fog munkálkodni velük.
Az Úr Jézus ezzel befejezte üdvözítő küldetését, földi élete befejeződött. Nem azért támadt fel a halálból hogy földi életét folytassa, hanem visszatért az Atyához. Felvétetett a mennybe, ahonnan jött, ahogy ezt többször is megmondta élete folyamán. Megdicsőült testével elfoglalta az őt megillető helyet Isten jobbján. Mennybemenetele nem azt jelenti, hogy egy világon kívüli helyre ment, hanem hogy másféle létmódban létezik. Mindenütt jelen van, közel hozzánk, bárhol vagyunk is. „Benne élünk, mozgunk és vagyunk.”(ApCsel 17,28). Jézus tanúságot tett az Atyáról, az apostolok pedig tanúságot tesznek Jézusról. Jézus életét élik, küldetését folytatják. Hirdetik az evangéliumot, a megtérést, a megbocsájtást, teljesítik missziós és keresztségi küldetésüket. A hívek számának növekedésével fokozatosan erősödik az Egyház, az a kegyelmi közösség, amit Jézus alapított. Az egyházban Krisztus tovább él. „Ő tett egyeseket apostollá, másokat pedig prófétává, másokat evangélistává, ismét másokat pedig pásztorrá, és tanítóvá” (Ef 4,11). Az egyház Krisztus titokzatos teste, ahol minden tagnak meg van a saját hivatása, rendeltetése annak érdekében, hogy a fejhez, Krisztushoz felnőjön. „Az egyház szívében a szeretet leszek” – fedezte fel hívatását kis Szent Teréz. Mindenkinek fel kéne fedeznie a helyét az egyházban, hogy épüljön az a szent közösség, amely Krisztust jeleníti meg. Jézus elment közülünk, de velünk maradt a közösségekben, mert „ahol ketten vagy hárman összegyűlnek azén nevemben, ott vagyok köztük” (Mt 18-20). Az Oltáriszentségben eledelünk lett. Megtartja azt, amit a mennybemenetelekor az apostoloknak ígért: együtt munkálkodik velünk az emberek szolgálatában. „Hogyha hiszünk, lelki szemünknek jelen van. Ezért senki se szomorkodjék, hogy a mennybe ment és itt hagyott minket. Ő velünk van, ha hiszünk benne.” (Szt.Ágoston).

Feladat a mai napra: Közösségben imádkozom valakivel, vagy valakikkel.