Jézus találkozik a síró asszonyokkal. 8. stáció.
„Jeruzsálem
leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és gyermekeitek miatt.” (Lk 23,28)
Jézusnak ez a figyelmeztetése
mindnyájunk felé irányul. Mert ha nem siratjuk magunk bűneit, az Ő értünk
vállalt szenvedése mit ér nekünk? Jézus őszinte bűnbánatot kér tőlünk, hogy
megbocsáthasson. Ez azt jelenti, hogy nézzünk lelkünk mélyére, ismerjük meg
önmagunkat, szívünket, keressük a rejtett zugokat, és kérjük a Szentlélek
világosságát a felismeréshez. Jézus meghal értem és én nem látom a megváltás
lényegét, nem élek a kegyelemmel? Siratom őt, ahelyett, hogy magamat siratnám,
amiért ennyit kell szenvednie értem?
Jézus a szívek ismerőjeként
túllát az asszonyok sírásán, látja a mögöttest. Látja, hogy ez a sírás nem
Veronika Őt imádó részvétéhez hasonlatos, még csak nem is a tudatlan Simon
erősödő együttérzése érződik belőle. Hanem egy olyan sajnálat, amiben magukat
fölötte érzik. A keresztúton Jézus most szólal meg először. Nem panaszképpen,
ellenkezőleg. A sajnálatot visszautasítja. Ugyanakkor tudja, amit már előre
látott a Getszemáni kertben is, milyen jövő vár Egyházára, és szeretett népének
sorsára: „…nem
ismerted fel látogatásod idejét.” (Lk 19,44)
Jézusom add, hogy én bűnös,
színed előtt állva, mindig felismerjem látogatásod idejét, okát, értem vállalt
szenvedésednek súlyát és mérhetetlen értékét.
Feladat a mai napra: Ezen a napon felkészülök egy komoly szentgyónásra.
Felteszem a kérdést magamnak: mit tettem a szeretetben, mit mulasztottam?
Szentlélek segíts, hogy az igazság tükrében felismerjem azokat a hibákat,
bűnöket is, melyeket eddig észre sem vettem. Ehhez átelmélkedem a hegyi
beszédet. (Mt 5, 1-29)