MTörv 8, 2-3. 14b-16a; 1 Kor 10, 16-17; Jn 6, 51-58
Az áldás kelyhe, amelyet
megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet
megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy
kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.
„Gondolj az egész útra,
amelyen az Úr, a te Istened negyven éven át vezetett a pusztában”. Ez a mondat, amellyel a mai első
olvasmány kezdődik, legyen számunkra is felhívás! Most a nyári szünetben,
amikor egy mozgalmas, forgalmas év után megállunk és pihenünk, vegyük magunknak
időt, hogy visszagondolunk arra az útra, amelyen Isten ebben az évben
személyesen, és mint család vezetett minket. Mózes emlékeztette Izrael népét
Istennek gondoskodó, védelmező, hűséges vezetésére, ahogyan „kihozott Egyiptom földjéről, a szolgaság
házából, átvezetett a mérges kígyók és skorpiók lakta nagy és félelmetes
pusztán meg a víztelen sivatagon.” Biztosan voltak családjainkban is
nehézségek, amelyeket át kellett élnünk. De nem szabad elfelejtenünk, hogy az
Isten ott is velünk volt és a nem hagyta egyedül családunkat. Próbáljuk
észrevenni, milyen módon volt jelen és hogyan nyújtott újra meg újra segítséget
és adott erőt a további útra. „A
kősziklából fakasztott vizet neked, a pusztában pedig mannával táplált, amelyet
atyáid sem ismertek.” A mai vasárnapon, Úrnapján, amikor Krisztus Szent
Teste és Vére ünnepét ünnepeljük, különösen hálásak szeretnénk lenni azért a
táplálékért, amellyel Isten táplál mindet földi zarándokutunkon. „Nem Mózes adott nektek kenyeret az égből,
hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Én vagyok az élet kenyere”,
mondja Jézus. „Aki eszi az én testemet,
és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne.” Úgy akarta Isten,
hogy az Élet kenyerével, Jézus testével táplálkozzunk minden szentáldozáskor.
Ahogyan a testünk igényli minden nap az ételt, úgy a lelkünk is. Az
eucharisztikus Jézussal való találkozásból meríti minden ember, minden család a
szeretetet, az erőt, az egymás iránti odaadásra való készséget. „Jézus eucharisztikus áldozatában, az új és
örök Szövetség áldozatában találják meg a keresztény házastársak a forrást,
amelyből házassági szövetségük fakad, benne találják meg a mintaképet és belőle
merítik az életet.” (II. János Pál pápa, Familiaris Consortio, apostoli
buzdítása 57).
Ma hálás szívvel tekintsünk vissza az elmúlt évre, és köszönjük meg
Jézusnak gondoskodó, táplálkozó, erősítő szeretetét,
amelyet hűségesen kínált nékünk az eucharisztikus áldozatában. Hagyjuk, hogy a
Szentlélek megmutathassa nekünk azokat a gyümölcsöket, amelyeket az
eucharisztikus Jézussal való találkozás teremtett bennünk.
Feladat a hétre: Beszélgessünk a családban arról, miért fontos számunkra az Eucharisztia,
mit jelent személyesen, házaspárként és családként ebből a szentségből
táplálkoznunk.