Lk 6,12-16 (Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte)
Ezekben
a napokban történt, hogy kiment a hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten
imádásában töltötte. Amikor megvirradt, odahívta magához tanítványait, és
kiválasztott közülük tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket: Simont, akit
Péternek hívott, testvérét, Andrást, Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét
és Tamást, Alfeus fiát, Jakabot és a Zélótának nevezett Simont, aztán Júdást,
Jakab testvérét, és a karióti Júdást, aki később árulója lett.
Lukács evangéliumában többször említi, hogy Jézus elvonul imádkozni.
Sokszor fontos események, döntések előtt teszi ezt Jézus. Ebben az esetben, a
tizenkettő kiválasztása előtt Jézus hosszan imádkozik. Halljuk, hogy nem egy
pontosan meghatározott hegyre ment ki. A hegy az Isten közelségét jelképezi,
ősiek hite szerint a hegyen közelebb voltak Istenhez. Az ó-szövetségben Mózes a
hegyen (Horeb/Sinai hegy) beszélt Istennel és vette át a tízparancsolatot, a
torát. Jézus ugyanezzel az Istennel beszél egy egész éjszakán át. Tőle kapja
Jézus az indítást, Isten új népének kialakításához, mivel a 12 apostol Izrael
12 törzsére utal. Elmélkedjük ma egy keveset Jézus imádságáról: Miről beszélt
az Atyával? Hogyan értette meg, hogy éppen ezeket a személyeket kell
kiválasztania? Miért imádkozott ennyire sokáig? A mi gondolkodásunk szerint,
talán elég lett volna, ha Isten megmondja neki a neveket, és így gyorsan
végzett volna az imádsággal. Jézusnak és az Atyának viszont, fontos volt minden
egyes személyről alaposan is elbeszélgetni. Jézusnak szüksége volt az Atya szemléletére,
látásmódjára. Tanítványai közül, akiket mind magához szólított, kiválasztott
tizenkettőt, s apostoloknak nevezte őket. Lukács evangélista számára az „apostolok” Jézus
működésének igazi tanúi. Az ősegyházban nekik különös, sajátos szerepük van.
Feladat a mai napra: Felkeressük azt a helyet, ahol Istenhez közelebb
érezzük magunkat.