Lk 17,11-19 (Állj fel és menj! A hited meggyógyított.)
Jeruzsálembe menet Szamaria és Galilea
határa mentén vitt az útja. Amikor az egyik faluba betért, tíz leprás férfi
jött vele szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak és jó hangosan
kérték: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Rájuk emelte tekintetét, és így
szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben
megtisztultak. Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, és
emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott neki. Ez
szamariai volt. Jézus megkérdezte: „Nem tízen voltak, akik megtisztultak? Hát a
kilenc hol maradt? Nem akadt más, csak ez az idegen, aki visszajött volna, hogy
dicsőítse az Istent?” Aztán hozzá fordult: „Állj fel és menj! A hited meggyógyított.”
A mai napon tíz leprás életét
szemlélhetjük. Odajöttek Jézushoz, és kérték tőle: „Jézus, Mester! Könyörülj
rajtunk!” Jézus rájuk emelte tekintetét, és így szólt hozzájuk:
„Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak. Ma
egy lépéssel tovább megyünk. Azon elmélkedtünk, hogy a hit ajándék, Istentől
kapjuk, de élni is kell vele ahhoz, hogy kibontakozzék. A tíz leprás gyógyulása
megint csak a hit ajándéka, hiszen nem azonnal tisztulnak meg, hanem útközben.
Tehát hinniük kellett Jézus szavaiban és
megtenni, amit parancsolt nekik, hogy megtapasztalják a gyógyulást. Furcsa
jelenet azonban, hogy csak az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult,
visszament, és emelt hangon dicsőítette az Istent, s arcra borulva hálát adott
neki. Jézus is elcsodálkozott azon, hogy csak egy tér vissza hozzá, hogy
hálát adjon, hát nem tíz gyógyult meg? Jézus mind a tíznek adta a gyógyulást.
Mi történt? Nem tudjuk, hogy mi történt a többivel. Lehet, hogy természetesnek vették,
hogy meggyógyultak, és nem tartották fontosnak, hogy hálát adjanak érte, vagy
észre sem vették, hogy meggyógyultak. De lehet, hogy nem hittek eleget
Jézusban, és meg sem gyógyultak. Nem tudjuk. Csak egyről tudjuk biztosan, hogy
meggyógyult. A hit szükséges ahhoz, hogy Jézus csodát tehessen velünk. De ahhoz
is, hogy észre vegyük a csodát! Hányszor van, hogy pl. szentgyónás után
kételkedünk abban, hogy Isten megbocsátott nekünk, csupán azért, mert nem
érezzük, bár a pap megadta nekünk a feloldozást. De attól, hogy nem érzem, a
megbocsátás mégiscsak megtörtént! Hiszek-e benne? Felül tudja-e múlni hitem az
érzéseimet? És észre veszem-e azt, hogy Isten jót tett velem? Mennyi kegyelmet
ad nekünk az Isten, de nem élünk vele, mert nem vesszük észre. Sok gond ebből
származik, hogy mivel nem vettük észre, azt gondoltuk, hogy nincs, nem kaptunk
semmit, és elkezdünk kételkedni. Pont ezért szükséges a hit, hiszen a hittel
azt is meg tudjuk látni, amit fizikai szemekkel nem látunk.
Feladat a mai napra: Ma gyakorolni akarom a figyelmességet Isten
jósága iránt. Hol és milyen módon tapasztalom, hogy Isten gondoskodik rólam?