XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. november 18., szombat

November 18.



Jn 15,5-8.16                      (Barátaimnak mondalak benneteket)
5Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. 6Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég. 7Ha bennem maradtok, és tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. 8Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek. 14Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. 15Nem nevezlek többé szolgának benneteket, mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek.  16Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.

E meggyőződést mindazonáltal azzal a szüntelenül megújuló személyes tapasztalattal is támogatjuk, hogy megízleljük az ő barátságát és üzenetét. Lehetetlen kitartani a lelkes evangelizációban, ha saját, személyes tapasztalataink alapján nem vagyunk meggyőződve arról, hogy nem mindegy, ismerjük-e Jézust vagy sem; nem ugyanaz vele együtt járni az utat, vagy tapogatózva botorkálni; nem ugyanaz az ő szavának meghallgatása vagy mellőzése; nem mindegy, tudjuk-e őt szemlélni, imádni, megpihenni benne, vagy sem. Nem ugyanaz, ha az ő evangéliumával szeretnénk felépíteni a világot, vagy csak a saját eszünkre támaszkodva. Jól tudjuk, hogy a Jézussal megélt élet sokkal gazdagabbá válik, s hogy vele könnyebb megtalálni minden dolog értelmét. Ezért evangelizálunk. Az igazi misszionárius, aki soha nem felejti, hogy tanítvány is, tudja, hogy Jézus vele együtt jár, vele együtt beszél, vele együtt lélegzik, vele együtt dolgozik. A missziós feladat közben érzi maga mellett az élő Jézust. Ha valaki nem fedezi fel, hogy Jézus jelen van a missziós vállalkozás szívében, hamarosan elveszíti a lelkesedését, és bizonytalanná válik abban, amit továbbad, hiányzik belőle az erő és a szenvedély. És egy olyan személy, aki nem meggyőződéses, lelkes, biztos, szerelmes, nem győz meg senkit. (EG 266)
Jézussal egyesülve keressük azt, amit ő keres, szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében nem keresünk mást, mint az Atya dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének magasztalására” (Ef 1,6) élünk és cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda akarjuk adni magunkat, akkor minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a lényegi, legmélyebb, legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az Atya dicsőségéről van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké boldog Fiú, aki „az Atya ölén van” (Jn 1,18). Ha misszionáriusok vagyunk, az elsősorban azért van, mert Jézus ezt mondta nekünk: „Azáltal dicsőül meg az Atyám, hogy bő termést hoztok” (Jn 15,8). Túl azon, hogy megfelel-e nekünk vagy sem, érdekel-e bennünket vagy sem, hasznos-e számunkra vagy sem; túl vágyaink, megértésünk, motivációink kicsinyes korlátain, mi a minket szerető Atya nagyobb dicsőségért evangelizálunk. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából 267)
Feladat a mai napra: Engedem, hogy Jézus ma újra barátjának szólítson, és megízleljem az Ő barátságát. Elmondom neki, mit jelent számomra az Ő barátsága.

2017. november 17., péntek

November 17.



Apcsel 17,22-28                (én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek)
22Pál az Areopágusz közepére állt és elkezdett beszélni: „Athéni férfiak! Látom, hogy minden szempontból igen vallásosak vagytok. 23Amint szétnéztem és megtekintettem szentélyeiteket, ráakadtam egy oltárra, amelyen az a felírás állt: Az ismeretlen istennek. Nos, én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek. 24A világot s a benne találhatókat teremtő Isten nem lakik emberi kéz emelte templomokban, hiszen ő az ég és föld Ura. 25Nem kívánja emberi kéz gondoskodását, mintha szüksége volna valamire, hisz ő ad mindennek életet, levegőt és mindent. 26Ő telepítette be az egy őstől származó emberiséggel az egész földet. Ő határozta meg ittlakásuk idejét és határát. 27S mindezt azért, hogy keressék az Istent, hogy szinte kitapogassák és megtalálják, hiszen nincs messze egyikünktől sem. 28Mert benne élünk, mozgunk és vagyunk, ahogy költőitek is mondják: „Mi is az ő nemzetségéből valók vagyunk.”

Jézus egész élete, ahogyan a szegényekkel bánik, gesztusai, következetessége, mindennapos és egyszerű nagylelkűsége, végül teljes odaadása, mindez értékes és a mi személyes életünkhöz szól. Valahányszor visszatérünk hozzá, hogy felfedezzük, meggyőz arról, hogy ez az, amire másoknak is szüksége van, még akkor is, ha nem ismerik be: „Én azt hirdetem nektek, akit ti ismeretlenül tiszteltek” (ApCsel 17,23). Néha elveszítjük a misszióért való lelkesedésünket, mert megfeledkezünk arról, hogy az evangélium a személyek legmélyebb vágyainak felel meg, hiszen valamennyien arra vagyunk teremtve, amit az evangélium kínál: a Jézussal való barátságra és a testvéri szeretetre. Ha sikerül megfelelően és szépen megmutatni az evangélium lényegét, az üzenet bizonyosan választ ad a szívek legmélyebb kérdéseire: „Amikor a misszionárius Krisztust hirdeti, azzal a meggyőződéssel teszi, hogy nem csupán egyesekben, hanem a népek között is, a Lélek hatására – néha öntudatlanul – ott él a várakozás, hogy megismerjék az igazságot Istenről, az emberről, a bűntől és haláltól való szabadulás útjáról. A Krisztus hirdetésében való buzgóság abból a meggyőződésből fakad, hogy meg kell felelni ezeknek az elvárásoknak.” (II. János Pál pápa, Redemptoris missio enciklika 292)
Az evangelizációban való lelkesedés ezen meggyőződésen alapszik. Rendelkezésünkre áll az élet és a szeretet kincstára, amely nem csaphat be, az üzenet, amely nem manipulálhat, és nem csalhat meg. Olyan válasz, amely leszáll az ember mélyére, és képes támaszt nyújtani neki, képes felemelni őt. Ama igazság ez, amely nem válik divatjamúlttá, mert be tud hatolni oda, ahová semmi más nem képes. Végtelen szomorúságunkat csak a végtelen szeretet gyógyítja meg. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából 265)
Feladat a mai napra: Ma a saját mélyebb vágyaimra figyelek, és azokra a vágyakra, amelyeket a körülettem lévő emberekben fedezhetek fel.

2017. november 16., csütörtök

November 16.



1 Jn 1,1-4      (Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük)
1Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. 2Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. 3Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. 4S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen.

Az evangelizáláshoz az első motiváció Jézus szeretete, amelyet megkaptunk, a tapasztalat, hogy ő üdvözített minket, arra késztet, hogy egyre jobban szeressük őt. De miféle szeretet az, amely nem érzi szükségét annak, hogy beszéljen a szeretett személyről, hogy bemutassa, hogy megismertesse? Ha nem érezzük közlésének heves vágyát, meg kell állnunk imádságunkban. Kérjük: térjen vissza, hogy magával ragadjon minket. Szükségünk van arra, hogy minden áldott nap könyörögjünk, kérjük kegyelmét, hogy megnyissa hideg szívünket, és felkavarja langyos és felületes életünket. Nyitott szívvel állva előtte, hagyva, hogy szemléljen minket, fel fogjuk ismerni azt a szerető tekintetet, amelyet Natánael fedezett fel azon a napon, amikor Jézus találkozott vele és azt mondta neki: „Láttalak, amikor a fügefa alatt voltál” (Jn 1,48). Milyen édes ott állni egy feszület előtt, vagy térdelni az Oltáriszentség előtt, és egyszerűen az ő szeme előtt lenni! Milyen jó engedni, hogy visszatérjen, megérintse az életünket, és útnak indítson minket az ő új életének közlésére! Végső soron az történik, hogy „amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük” (1Jn 1,3). A legjobb motiváció az evangélium hirdetése melletti döntéshez, hogy szeretettel szemléljük, elidőzünk oldalain és szívvel olvassuk. Ha így közeledünk hozzá, szépsége elképeszt, s minden alkalommal magával ragad. Ezért sürgősen szert kell tennünk a szemlélődő lélekre, amely lehetővé teszi, hogy naponta felfedezzük: olyan kincs letéteményesei vagyunk, amely emberibbé tesz, segít, hogy új életet éljünk. Nincs semmi jobb, amit átadhatnánk másoknak. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából 264)
Feladat a mai napra: Arra keresek ma időt, hogy egyszerűen csak Jézus szeme előtt legyek, és szemléljem Őt.

2017. november 15., szerda

November 15.



Zsid 13,6-9                         (kövessétek őket a hitben)
Ezért bizalommal mondhatjuk: Az Úr oltalmaz engem, nem félek. Ember mit árthat énnekem? 7Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben. 8Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. 9Ne hagyjátok, hogy különféle megtévesztő tanítások félrevezessenek benneteket.

Üdvös dolog emlékezni az első keresztényekre és sok testvérünkre a történelem folyamán, akik telve voltak örömmel, átitatva bátorsággal, fáradhatatlanok a hirdetésben, és képesek voltak nagy, aktív ellenállásra. Egyesek azzal áltatják magukat, hogy ma nehezebb; mindazonáltal el kell ismernünk, hogy a Római Birodalom nem kedvezett az evangélium hirdetésének, sem az igazságosságért való küzdelemnek, sem az emberi méltóság védelmének. A történelemben mindig jelen van az emberi gyöngeség, a beteges önkeresés, a kényelmes önzés, s végül a bűnös vágy, amely mindannyiunkat fenyeget. Ez a valóság, ilyen vagy olyan öltözékben mindig jelen van; és sokkal inkább az emberi korlátoltságból, semmint a körülményekből ered. Ne mondjuk tehát, hogy ma nehezebb; ma csupán másmilyen a helyzet. Inkább tanuljunk a szentektől, akik előttünk jártak és szembenéztek saját koruk nehézségeivel. Ezért javaslom: álljunk meg, hogy visszanyerjünk általuk néhány motivációt, amelyek segítenek utánozni őket napjainkban. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából 263)
Feladat a mai napra: Kifejezem Istennek hálámat azokért az emberekért, amelyek engem a hithez, Őhozzá vezettek.

2017. november 14., kedd

November 14.



Apcsel 2,42-47                  (kitartottak az imádságban)
42Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban. 43Félelem fogott el mindenkit, mert az apostolok révén sok csoda és jel történt Jeruzsálemben. 44A hívek mind ugyanazon a helyen tartózkodtak, és közös volt mindenük. 45Birtokaikat és javaikat eladták, s az árát szétosztották azok közt, akik szükséget szenvedtek. 46Egy szívvel-lélekkel mindennap összegyűltek a templomban. A kenyeret házaknál törték meg, s örömmel és egyszerű szívvel vették magukhoz az ételt. 47Dicsőítették az Istent, és az egész nép szerette őket. Az Úr pedig naponként növelte az üdvözültek számát ugyanott.

A Lélekkel evangelizálók olyan evangelizálókat jelent, akik imádkoznak és dolgoznak. Az evangelizáció szempontjából mit sem érnek a misztikus elhatározások erős társadalmi és missziós elkötelezettség nélkül, de a társadalmi és lelkipásztori eszmefuttatások és gyakorlatok sem érnek semmit a szívet átformáló lelkiség nélkül. Ezek a részleges és szétmorzsolódó kezdeményezések csak kis csoportokat érnek el, és nincs mélyen átható erejük, mert megcsonkítják az evangéliumot. Mindig ápolni kell a belső teret, amely keresztény értelmet ad az elköteleződésnek és a tevékenységnek. A hosszabb szentségimádás, az Igével való imádságos találkozás, az Úrral folytatott őszinte párbeszéd nélkül a feladatok könnyen értelmüket vesztik, ellankadunk a fáradtságtól és nehézségektől, lelkesedésük pedig kialszik. Az Egyház nem mondhat le az imádság tüdejéről, és mérhetetlen örömet szerez nekem, hogy minden egyházi intézményben sokasodnak az imádságos, közbenjáró, az igét imádkozva olvasó, az eucharisztikus örökimádást végző csoportok. Egyszersmind „vissza kell utasítanunk a bizalmaskodó és individualista lelkiség kísértését, ami alig összeegyeztethető a szeretet követelményeivel, még kevésbé a megtestesülés logikájával” (II. János Pál pápa, Novo millennio ineunte apostoli levél). Fenyegető veszély, hogy bizonyos imaalkalmakat mentségül használunk fel arra, hogy elkerüljük az élet odaadását a misszióban, mivel az életstílus magánosítása arra viheti a keresztényeket, hogy valamilyen hamis lelkiségbe meneküljenek. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli buzdításából 262)
Feladat a mai napra: Megvizsgálom, milyen helyet adok az imádságnak a mindennapi életemben, hogyan ápolom a belső teret és mennyire fakad belőle odaadásom a misszióban is.

Kapcsolatfelvétel, elmélkedések megrendelése, imaszándék, jelentkezés programokra

Név

E-mail *

Üzenet *

Látogatók száma