Jn 15,5-8.16 (Barátaimnak mondalak benneteket)
5Én vagyok a szőlőtő, ti a
szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz
nélkülem semmit sem tehettek. 6Aki nem
marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre
vetik és elég. 7Ha bennem maradtok, és
tanításom is bennetek marad, akkor bármit akartok, kérjetek, és megkapjátok. 8Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést
hoztok, és a tanítványaim lesztek. 14Ha megteszitek, amit parancsolok nektek, a barátaim vagytok. 15Nem nevezlek többé szolgának benneteket,
mert a szolga nem tudja, mit tesz ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert
amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. 16Nem
ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra
rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor
mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.
E meggyőződést mindazonáltal azzal a szüntelenül
megújuló személyes tapasztalattal is támogatjuk, hogy megízleljük az ő
barátságát és üzenetét. Lehetetlen kitartani a lelkes evangelizációban, ha
saját, személyes tapasztalataink alapján nem vagyunk meggyőződve arról, hogy
nem mindegy, ismerjük-e Jézust vagy sem; nem ugyanaz vele együtt járni az utat,
vagy tapogatózva botorkálni; nem ugyanaz az ő szavának meghallgatása vagy
mellőzése; nem mindegy, tudjuk-e őt szemlélni, imádni, megpihenni benne, vagy sem.
Nem ugyanaz, ha az ő evangéliumával szeretnénk felépíteni a világot, vagy csak
a saját eszünkre támaszkodva. Jól tudjuk, hogy a Jézussal megélt élet sokkal
gazdagabbá válik, s hogy vele könnyebb megtalálni minden dolog értelmét. Ezért
evangelizálunk. Az igazi misszionárius, aki soha nem felejti, hogy tanítvány
is, tudja, hogy Jézus vele együtt jár, vele együtt beszél, vele együtt
lélegzik, vele együtt dolgozik. A missziós feladat közben érzi maga mellett az
élő Jézust. Ha valaki nem fedezi fel, hogy Jézus jelen van a missziós
vállalkozás szívében, hamarosan elveszíti a lelkesedését, és bizonytalanná
válik abban, amit továbbad, hiányzik belőle az erő és a szenvedély. És egy
olyan személy, aki nem meggyőződéses, lelkes, biztos, szerelmes, nem győz meg senkit.
(EG 266)
Jézussal egyesülve keressük azt, amit ő keres,
szeressük azt, amit ő szeret. Lényegében nem keresünk mást, mint az Atya
dicsőségét: „hogy felséges kegyelmének magasztalására” (Ef 1,6) élünk és
cselekszünk. Ha teljesen és állhatatosan oda akarjuk adni magunkat, akkor
minden más motiváción túlra kell eljutnunk. Ez a lényegi, legmélyebb,
legnagyobb mozgatóerő, minden más végső oka és értelme. Az Atya dicsőségéről
van szó, amit Jézus egész életében keresett. Ő az örökké boldog Fiú, aki „az
Atya ölén van” (Jn 1,18). Ha misszionáriusok vagyunk, az elsősorban azért van,
mert Jézus ezt mondta nekünk: „Azáltal dicsőül meg az Atyám, hogy bő termést
hoztok” (Jn 15,8). Túl azon, hogy megfelel-e nekünk vagy sem, érdekel-e
bennünket vagy sem, hasznos-e számunkra vagy sem; túl vágyaink, megértésünk,
motivációink kicsinyes korlátain, mi a minket szerető Atya nagyobb dicsőségért
evangelizálunk. (Ferenc pápa: Az evangélium öröme kezdetű apostoli
buzdításából 267)