Lk 10,29b-36 (Kit
tekintsek felebarátomnak)
„Kit tekintsek felebarátomnak?” 30Erre Jézus átvette a szót:
„Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek
kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. 31Történetesen
egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. 32Ugyanígy
közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. 33Végül egy szamariainak
is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. 34Odament
hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig
felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35Másnap
elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és
ha többet költenél, visszatérve megadom neked. 36Mit gondolsz, e
három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?”
Hogy osztozhassunk az egyszerű
nép életében és nagylelkűen odaadhassuk magunkat, el kell ismernünk, hogy
minden személy méltó az odaadásunkra. Nem a külseje, nem a képességei, nem a
nyelvezete, a felfogása, vagy bármi nekünk tetsző tulajdonsága miatt, hanem
mert Isten alkotása, az ő teremtménye. Isten teremtette őt a maga képmására, és
az ember visszatükröz valamit az ő dicsőségéből. Minden ember az Úr végtelen
gyengédségének tárgya, és ő maga lakik az ember életében. Jézus Krisztus a maga
drága vérét ontotta a kereszten ezért a személyért. Minden látszaton túl, mindenki mérhetetlenül szent, és megérdemli
szeretetünket és odaadásunkat. Ezért ha sikerül segítenem egyvalakinek,
hogy jobban éljen, az már elég ahhoz, hogy igazolja életem ajándékát. Szép
dolog Isten hívő népének lenni. A teljességet nyerjük meg, amikor lebontjuk a
falakat, és a szívünk megtelik arcokkal és nevekkel! (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium 274)
Feladat a mai napra: Megnyitom szívemet Isten és
az emberek iránt és hagyom, hogy
megteljen arcokkal és nevekkel.