XVI. Benedek pápa:

"Fontos emlékeznünk arra, hogy a legnagyobb karitatív tevékenység éppen az evangelizáció, azaz „az Ige szolgálata”. Nincs jótékonyabb, azaz karitatívabb cselekedet a felebarát iránt, mint megtörni Isten Igéjének kenyerét, az evangélium jó hírének részesévé tenni, bevezetni őt az Istennel való kapcsolatba: az evangelizáció az emberi személy legnemesebb és legátfogóbb fejlődését segíti elő."
( XVI. Benedek pápa. Nagyböjti üzenet 2013).

2017. november 7., kedd

November 7.



Lk 21,5-11                          (Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek)
Amikor némelyek megjegyezték, hogy milyen szép kövekkel és díszes fogadalmi ajándékokkal van díszítve a templom, ezt mondta: „Jönnek majd napok, amikor abból, amit most itt láttok, nem hagynak követ kövön, mind lerombolják.” Erre megkérdezték tőle: „Mester, mikor fognak ezek bekövetkezni? És mi lesz a jel előtte?” Így válaszolt: „Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek benneteket! Sokan jönnek az én nevemben, s mondják: Én vagyok. És: Elérkezett az idő! - Ne kövessétek őket. Amikor háborúkról és lázadásokról hallotok, ne rémüldözzetek. Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég!” Aztán így folytatta: „Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad. Nagy földrengés lesz itt is, ott is, éhínség és dögvész. Szörnyű tünemények és különös jelek tűnnek fel az égen.

Ez az idézet ma sem veszített aktualitásából. A évszázadok folyamán mindig újra jelentek meg olyan emberek, akik megjövendölték, hogy itt a világvége, vagy akik úgy léptek fel, mint új messiások. Arra figyelmeztet itt minket Jézus, hogy „ne kövessétek őket”. Korunkban talán még többen aggódnak, hogy hamarosan eljön a világvége, mivel csak ebben az esztendőben is számos földi katasztrófa sújtott: földrengés Haitiben, szunámi Madeira szigetén, sok helyütt árvíz, így nálunk is, Pakisztánnak pedig egyötödöt elöntötte az ár. Még filmet is készítettek a világvégéről: 2012-címmel, amikor is bekövetkezik. Jézus azonban azt mondja: Ilyeneknek kell előbb történniük, de ezzel még nincs itt a vég! És mennybemenetele előtt pedig, amikor a tanítványok az ország helyreállításáról kérdezték, „nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg” (Apcsel 1,7). Hogyan állíthatja hát valaki, hogy tudja mikor következik be a világvége, ha még maga Jézus sem tudja? „Azt a napot azonban és azt az órát senki sem ismeri: sem az angyalai, sem a Fiú, csak egyedül az Atya” (Mt 24,36) Ezért inkább Jézus utasítását kövessük:Vigyázzatok, nehogy félrevezessenek!” Jézusban bízzunk, a nehéz időszakokban is, mivel mind a világ, mind az életünk az ő kézében van.
Feladat a mai napra: Ha valami, vagy valaki rettegést, vagy aggodalmat okoz nekem a mai napon, Jézushoz fordulok és rábízom magam.