Fil 1,3-10a (mert szívembe zártalak titeket)
3Valahányszor rátok gondolok,
hálát adok Istenemnek, 4és mindig,
minden imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok mindnyájatokról, 5mert az első naptól mindmáig részt
vállaltatok (Krisztus) evangéliumának hirdetésében. 6Bízom
is benne, hogy aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is
fejezi. 7Méltányos is, hogy így
gondolkodjam rólatok, mindnyájatokról, mert szívembe zártalak titeket, hiszen
ti osztoztok kegyelmemben, akár bilincsekben vagyok, akár az evangéliumot
védelmezem és bizonyítom. 8Isten a
tanúm, mennyire vágyakozom mindnyájatok után Krisztus Jézus szeretetében. 9Könyörgök is azért, hogy szeretetetek egyre
jobban gyarapodjon a helyes ismeretekben és a teljes tapasztalatban, 10hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes.
Van egy olyan imaforma, amely különösen is
arra késztet, hogy átadjuk magunkat az evangelizációban, és arra indít, hogy
mások javát keressük: ez a közbenjárás. Figyeljük csak meg egy pillanatra egy
olyan nagy evangelizáló belső világát, mint Szent Pál, hogy lássuk, milyen volt
az ő imádsága. Ez az imádság telve volt emberekkel: „mindig, minden
imádságomban örömmel emlékezem meg rólatok, mindnyájatokról, (...) mert
szívembe zártalak titeket” (Fil 1,4.7). Ebből láthatjuk, hogy a közbenjárás nem
szakít el az igazi szemlélődéstől, mert az a szemlélődés, amely figyelmen kívül
hagyja a többieket, puszta ámítás. (Ferenc pápa, Evangelii Gaudium
281)
Ez a magatartás át is alakul a többiekért
való hálaadásba: „Először is hálát adok Istenemnek Jézus Krisztus által
mindnyájatokért” (Róm 1,8). Állandó hálaadásról van szó: „Veletek kapcsolatban
szüntelenül hálát adok az Istennek azért az isteni kegyelemért, amelyet
Krisztus Jézusban nyertetek” (1Kor 1,4); „Valahányszor rátok gondolok, hálát
adok Istenemnek.” (Fil 1,3). Nem hitetlen, negatív és reménytelen látásmód ez,
hanem lelki, mélységesen hívő, amely elismeri azt, amit maga Isten hoz létre
bennük. A hála az, amely a
mások iránt valóban figyelmes szívből fakad. Így amikor egy evangelizáló
visszatér az imádságból, a szíve már nagylelkűbbé vált, megszabadult az
elszigetelt lelkiismerettől, és arra vágyik, hogy megtegye a jót és megossza az
életet másokkal. (Ferenc
pápa, Evangelii Gaudium 282)
Feladat a mai napra: Kifejezem hálámat azokért az emberekért,
akiket Isten rám bíz.