Jón 3,1-5.10; 1Kor7,29-31; Mk 1, 14-20 („Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.”)
János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott
hirdette az Isten evangéliumát és mondta: „Beteljesedett az idő, és már közel
van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”
Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András
– halászok lévén – épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik:
„Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket.” Rögtön
otthagyták hálójukat és követték. Alig ment valamivel tovább,
megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót
szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták
apjukat, Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.
Soha nem fogom elfelejteni, hogy kislánykoromban kint játszottunk a
lakónegyedünk udvarán a kis barátaimmal, s játszottunk például iskolásat,
amikor is én jó tanárnak bizonyultam. Máskor kórházasat játszottunk, és a többi
barátom orvos akart lenni vagy ápolónő, vagy játszottunk szuperhőst, stb..
Engem leginkább az ösztönzött arra, hogy tanárnő legyek, amikor láttam az
általános iskolai tanítónőmet, aki rengeteg türelemmel tanított bennünket, és
nagy életbölcsességgel rendelkezett. Hiszen nemcsak ismereteket adott át nekünk
különféle dolgokról, hanem látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál, ahogy szép
lassan belénk oltotta a tanulás és az élet szeretetét, hogy segítsünk másoknak,
és tiszteljük egymást. Azt kérdem magamtól, hogy vajon a tanítványok hogyan
élhettek nagy Mesterük, Jézus mellett?
Isten Fia, aki emberré lett, hogy megtaníthassa nekünk, hogy hogyan lehetünk
Istenhez hasonlóak; nem a felhők közül vagy annak a kornak a nagy
tanítómestereihez hasonló módon, hanem másfajta bölcsességgel, amely lerombolta
a kialakult sémákat, és amely az embereket emberségesebbé tette,
testvériesebbekké és képesekké arra, hogy a saját érdekeiken túl is tudjanak
látni. Aki sokszor mondta nekik a törvény tanítómestereiről: „Tegyétek azt,
amit mondanak, de ne tegyetek úgy, ahogy ők élnek.” „A törvényben az áll, hogy
szemet szemért, fogat fogért, én azonban azt mondom nektek, hogy szeressétek az
ellenségeiteket!” Mindazok, akik találkoztak Jézussal, a végén olyanok lettek,
mint ő. Csakis az együttélés, az igaz és hűséges barátság Jézussal alakította
úgy az életüket, hogy abból, amik külön-külön voltak – Péter, Fülöp, János, stb.
– Jézus különböző „arcaivá” lettek.
Ma az Evangéliumnak ez az útja tovább döntögeti az időkorlátokat, és a
feltámadott Jézus újra nagy bizalommal és hatalmas szeretettel néz rád és ránk,
és arra hív minket, hogy ne csupán kövessük őt abból, amik vagyunk, hanem
legyünk olyanokká, mint Ő a vele való találkozás révén. Ez – a vele való
barátság által – egészen biztosan arra fog minket ösztönözni, hogy hozzá
hasonló módon megosszuk másokkal mindazt, ami nekünk van, hogy gyógyítsunk,
mint ő, hogy szolgáljunk, mint ahogy azt ő tette, hogy észre tudjuk venni mások
szenvedését, és amennyire lehetséges számunkra, tudjunk segíteni nekik.
Ahogy azt Szent Pál mondta a Korintusiakhoz írt első levelében: „Azt mondom tehát, testvérek: Az idő
rövid…“ (1 Kor 7, 29-31). Ki vagy mi sürget minket tulajdonképpen? Ennek a
Krisztusnak a szeretete sürget, aki arra hív bennünket, hogy az ő arcává és az
ő tetteivé váljunk ebben a világban, és az életünk erről tanúskodjon.
Feladat a mai napra: Mindazt leszámítva, amit
már elértél az életedben, mire hív még téged Jézus? Jézusnak melyik “oldalával”
vagy melyik “arcával” szeretnél azonosulni? Melyiket szeretnéd, ha tükröződne
az életedben?