Mt
27,46
Kilenc
óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli,
lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért
hagytál el engem?”
Amint
föltekintek Jézusra a kereszten, látom, hogy mély fájdalom járja
át. Nem könnyű egy ember szenvedését látni, amint kínjaiban
gyötrődik. Jézus hangosan, fájdalmasan felkiált: „Én
Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”
Mit
jelent Jézust ebben a pillanatban elkísérni? Nem a párbeszéd
vagy gyors vigaszok pillanata ez, hanem inkább a csönd, a jelenlét,
az együttérzés és együtt imádkozás pillanata. Jézus a
legnagyobb elhagyatottságot tapasztalja meg. Mivel magára vállalta
az emberiség bűneit, megtapasztalja mit jelent Istentől teljesen
elszakadva lenni. És még ebben a legmélyebb elhagyatottságban is
az Atyához imádkozik. Ebben a felkiáltásban megossza velünk
legmélyebb imáját, amit a 22. Zsoltár szavaival fejez ki:
Istenem, Istenem,
miért hagytál el, miért maradsz távol megmentésemtől, panaszos
énekemtől? Szólítalak nappal, Istenem, s nem hallod, szólítalak
éjjel, s nem adsz feleletet.
– milyen keserves lehet egy ember számára, amikor bűnt bűnre
tetéz, és hiába kiáltozik Istenhez, nem ad neki választ, amíg
gonosz útjáról meg nem tér. Jézus sem válaszolt a bal latornak
a kereszten. Isten ilyenkor nem tud válaszolni, amikor az ember
szíve csak a saját szándékára akarja felhasználni az Istent. De
vannak olyan pillanatok is, amikor Isten szentjei is megtapasztalják
Isten hallgatását. Miért nem válaszol? Azt csak Isten tudja,
egyetlen fontos dolog van ilyenkor: mély hittel imádkozni: Mégis
te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik. Atyáink benned
reménykedtek, reméltek, s te megszabadítottad őket. Ez
Jézus hite: Atyám engem is meg fog szabadítani. Imájában
kifejezi az Atyának, amit tapasztal: De
én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya s a népek
megvetettje. Mind, aki lát, gúnyt űz belőlem, elhúzza száját
és csóválja fejét. „Az Úrban bízott, hát mentse meg,
segítsen rajta, ha szereti!” Micsoda
mély fájdalom lehet Jézus számára a sok gúny, az a mély
megvetés, amit azok kifejeznek iránta, akik a halálát akarják.
Hogyan bizonyítsam nekik, hogy szeretsz engem? Imádságában nem
marad a panasznál, hanem mindig újra és erősebben megvallja
hitét: Te hoztál
elő az anyaméhből, jóvoltodból gond nélkül pihenhettem, anyám
ölén. A tiéd vagyok kezdettől fogva, anyám méhétől fogva te
vagy az én Istenem. Ne maradj távol szükségemben, légy közel,
mert sehol sincs segítség! Ne maradj hát távol, Uram, te vagy
segítségem, siess mentésemre! Szabadíts ki az oroszlán torkából,
védj meg engem, szegényt, a tulkok szarvától! Nevedet hirdetni
fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítlek téged.
Ti, akik félitek az Urat, áldjátok, Jákob fiai, magasztaljátok!
Hiszen ő nem szégyellte, nem vetette meg a szegény nyomorát, nem
rejtette el előle arcát, meghallgatta, amikor hozzá kiáltott.
Feladat
a mai napra:
Ma különösképpen a szenvedőkért imádkozom.