Iz 53,7 (Jézus másodszor esik el a kereszttel)
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi
fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és
akit megalázott.
Jézus, másodszor is elestél a kereszt súlya alatt. A fa lett volna olyan
nehéz? Nemcsak a fa, hanem a betegségeink és fájdalmaink, amelyek úgy nehezedtek
rád, mintha ólomból lettek volna. Elestél. Isten sújtott volna le rád? Ő
alázott volna meg? Sokszor ezt gondoljuk, amikor újra elesünk. Milyen gyorsan
következtetünk ilyenkor Istenre, hogy megbüntet, megtorolja azt, amit
elhibáztunk, vagy egyszerűen csak próbára tesz. Ha valaki téged akar követni,
akkor miért történnek meg vele ilyen dolgok? Sokszor nem tudjuk összeegyeztetni
Isten útját az esésekkel. Miért kell szenvednünk, amikor szeretni igyekszünk
téged és az embertársainkat? Valóban vannak, akik úgy gondolják, hogy az Isten
vert meg téged. De Jézus, te tudtad,
hogy nem az Atya vert meg téged, és nem ő alázott meg. Nem azért hordozod ezt a
keresztet, mert az Atya rajtad akarja megtorolni a világ bűneit. Jól tudod,
hogy az Atya nem szadista, hanem együtt érző szerető Isten. A szeretet viszont
megsebezhető, gyöngéd, átérzi a fájdalmat. Olykor gyönge és törékeny, s mégis
erős és legyőzhetetlen. Uram, ha belefáradnánk a fájdalmakba, a gyötrődésbe, a
szeretetben való odaadásba, az éjszakai virrasztásokba,... kérlek te segíts föl
minket. Segíts újra erőre kapnunk és meglátnunk, hogy ez az út az élet és a
gyógyulás útja nemcsak számomra, hanem azok számára is, akiket mellém adsz.
Feladat a mai napra: Kiírom magamnak, hogy „a mi betegségeinket viselte, és a mi
fájdalmaink nehezedtek rá”, és ha
elcsüggednék arra gondolok, hogy Jézus velem hordja keresztemet.