ApCsel
7,51-8,1a (Uram, ne ródd
fel nekik bűnül!)
Ti
vastagnyakúak, ti körülmetéletlen szívűek és fülűek, mindig
ellenálltatok a Szentléleknek, s mint atyáitok, olyanok vagytok ti
is. Melyik prófétát nem üldözték atyáitok? Mind megölték
azokat, akik az Igaz eljöveteléről jövendöltek. S most ti
lettetek árulói és gyilkosai, ti, akik az angyalok
közreműködésével átvettétek a törvényt, de nem tartottátok
meg.” Amikor ezt hallották, haragra gyulladtak, és fogukat
vicsorgatták ellene. Ő azonban a Szentlélekkel eltelve fölnézett
az égre és látta az Isten dicsőségét és Jézust az Isten
jobbján. Felkiáltott: „Látom, hogy nyitva az ég, és az
Emberfia ott áll az Isten jobbján.” Erre ordítozni kezdtek,
befogták fülüket, s egy akarattal rárontottak, kivonszolták a
városból és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű ifjú lábához
rakták le ruhájukat. Míg kövezték Istvánt, így imádkozott:
„Uram, Jézus, vedd magadhoz lelkemet!” Majd térdre esett és
hangosan felkiáltott: „Uram, ne ródd fel nekik bűnül!”
Ezekkel a szavakkal elszenderült. És Saul helyeselte
meggyilkolását.
István
hosszú beszédéből, amit a főtanács előtt mondott, a mai
idézeten csak az utolsó részét olvassuk. Akinek van kedve és
ideje elolvashatja az egészet a Apostolok
cselekedetei 7-dik fejezetében. Érdemes
azért is, mert látjuk, hogy mennyire otthonos volt az ószövetségi
Írásban és alaposan ismerte Izrael népének történetét. A
beszéde végén István félreérthetetlen, a szemükbe mondja
nekik, kiknek tartja őket, nem szépít semmit: „S
most ti lettetek árulói és gyilkosai, ...”.
István tudta, hogy ezekkel a szavakkal veszélybe sodorja életét,
de nem félt a haláltól, a vértanúságtól: hogy Jézusért
tanúságot tegyen akár a vére árán is. Tisztában volt azzal,
hogy ha Jézus mellett hitet tesz, az kockázattal jár, de szabadon
vállalta és akkor Isten kegyelméből részesült. „Látom,
hogy nyitva az ég, és az Emberfia ott áll az Isten jobbján.”
Ugyanis látjuk, hogy mennyire szoros kapcsolatban volt Jézussal és
már egyesült vele. Élet utolsó pillanatában, az imádságában
Jézushoz fordult, és mint Jézus a kereszten, most őrá bízta
lelkét. És hasonló módon könyörgött a gyilkosaikért, „Uram,
ne ródd fel nekik bűnül!” István
szívből meg tudott bocsátani ellenfeleiknek. Ez a mély Jézusi
magatartást az igazi tanítványság, aki ezzel megpecsételi
vértanúságát. Ezt nem csak az első vértanúnál látjuk, a
többi vértanúknál szintén, akik a századokon át életüket
adták Jézusért. Egy XX. századi kortársunk, mai vértanú, szép
példát adott az egyik Algeriában levő Tibhirine-i kolostorban élő
trappista szerzetes, Christian de Chergé, akit 1996-ban öltek meg .
A halállal szembenézve ezt írja végrendeletében: „Szeretném,
… hogy teljes szívből megbocsássak annak, aki lesújt rám. …
S téged, utolsó barátja, aki nem tudod majd, mit cselekszel. Igen,
érted is köszönetet mondok, és „istenhozzádot”, amikor
szemtől szemben állok veled. Adassék meg nekünk, hogy majd újra
megtaláljuk egymást, boldog latorként a paradicsomban, ha így
tetszik Istennek, mindkettőnk Atyjának.” Milyen a magatartásunk
a „mindennapi kis” ellenségekkel szemben? Tudunk szívből
megbocsátani nekik? Kérjük Jézust, hogy tanulhassunk tőle, mint
vértanútól.
Feladat
a mai napra: Elgondolkozom
azon, hogy melyik embertárssal szemben érzek valamilyen
ellenségeskedést. Hagyom, hogy Jézus beszéljen nekem erről az
emberről, hogyan látja őt.